Kedves szeretteim!
Remélem jó hideg a pezsgőtök, mert most van itt az ideje, hogy durranjon!
Tegnap épp az egyetemre mentem be, hogy a 21 nap múlva esedékes érkezésére meglegyen a gyermek kiságya, amikor Judit telefonált, hogy ne ijedjek meg:). No, ezt egy kicsit furcsáltam, mert eddig szavakkal még nem tudott megijeszteni, majd közölte, hogy elfolyt a magzatvizének egy kis része. A mentőket nem hívta, így elindultunk hazafelé (a kiságy nélkül:), majd útközben nagymama (a száguldozó söfőröm - itt már megijedtem párszor ahogy a kamionik két centire a vállamtól húztak el:), útközben kiderült, hogy nem otthon van Judit, hanem a másik irányban Zsuzsiéknál, ahol nagymamáék nyaralnak. Így megfordultunk (szerencsére a kézifékes forduló kimaradt:), és máris száguldtunk a jó irányba.
Juditra ebből az alkalomból rátört a takarítási mánia, és nem egy fotelban pihengetett, amit én normálisnak éreztem volna, hanem a magzatvizet törölgette fel mindenfelé a házban - ezen egy kicsit kiakadtam :). Újabb száguldozás, majd a korházban kezdődött a nyugalom és a várakozás - persze mi hazamentünk idegeskedni, hogy behozzuk a már összekészített cuccokat:).
A szobácskából, amibe Juditot fektették csodálatos kilátás nyílt Sopronra, egyetlen fácska lehetett volna egy-két méterrel alacsonyabb, hogy a Domonkos templom tornyai is láthatók legyenek. Itt eltelt egy órácska - ezt még együtt töltöttünk, közben szokásos vizsgálatokkal, szívhangok zenei aláfestésével, érdeklődésekkel, hogy vannak e fájások (azok nem voltak, furi, de csak feszült a poci, nem fájt). Aztán kb két órát várhattam a folyosón, utána egy picit megint együtt lehettünk, aztán "kitoloncoltak" félútra a folyosó felé (még hallótávon belül), Judit meg ment a műtőbe.
A bemosakodás, nekem bosszantóan hosszúnak tűnt, legalább négyszer mindenki könyékig végigdörzsölte magát. Aztán az is bosszantott, hogy a már megszületett babák is siránkoztak időnként (hát hogy lehet így megismerni, aki épp most fog felsírni! :). Így is eltelhetett majdnem egy óra, persze ennek a legelején megérkezett gyermekünk erre a világra, csak a mosdatás, öltöztetés sok időt vett el. Na, és eljött végre az első bizonytalanságot elhárító pillanat, amikor kis kocsiba kitolták a gyermeket, és a nővér mosolyogva bemutatta nekem Farkast.
...
Néhány percet együtt tölthettünk... ez az a rész amiről nem igazán tudok írni, viszont mindenkinek át kell élnie, mindazt amit akkor érezhet az ember.
Tegnap este mindketten jól voltak, ma nemsokára megpróbálok bejutni és híreket szerezni, és remélem holnap tudom folytatni a beszámolót.
szeretettel, Előd
------------------------------------------------------------
