Mikor kicsi voltam sokat segítettem a kistesóim gondozásában. (öt is van belőlük, úgyhogy volt lehetőség a gyakorlásra:) Aztán mikor nagyobb lettem azt gondoltam, hogy én értek a kisgyerekekhez, nekem nem okoz gondot egy kis csecsemő ápolása. Gimiben még egy csecsemőgondozó tanfolyamot is elvégeztem, szóval már tényleg jó magabiztos lehettem - jogosan persze. :) Aztán mikor várandós lettem Farkassal, észrevettem, hogy a körülöttem élők szinte mind azt hiszik, hogy valamiféle csecsemőgondozási diplomájuk lehet. Ugyanis mindenki jobban tudta és mindenki jól "megmondta a frankót", hogy nekem most épp mit kéne csinlálni mit egyek és mit ne és hogy és mennyit és merre...stb. Ez eleinte iszonyatosan bosszantott, de aztán rájöttem, hogy végülis két fület kaptam teremtéskor (az egyiken be, a másikon  ki.. ugyebár...:)

Azért az ember lánya mégiscsak felnéz a szüleire, nagyszüleire,(sőt még az anyósára is:) ők mégis tapasztaltabbak, már több gyerkőcöt felneveltek, akik még élnek.:) És hátha mégis jobban tudják... Meg ugyebár senki nem akarja a saját első gyerekét elszúrni... Háát igen. És akkor jönnek a kérdések. Az egyik héten anyósommal vagyok itthon, aki nagyon sokat segít, tök jófej én nagyon szeretem és öt gyereke van. Mind jófejek és az egyik ugyebár a férjem, aki a legjobbfejebb:) és elmeséli, hogy jót tesz az a gyereknek, ha sírni hagyjuk, ő is egy hétig minden éjjel hallgatta Elődöt ahogy üvöltött és nem etette meg, hogy megtanulja, éjjel nem eszünk. És megtanulta. Nekem nagyon fáj a fejem, ha sír a baba és, ha úgy sír, hogy én nem tudom miért, akkor én is sírok (Asszem a csecsemők így vannak beállítva, hogy az ember sajnálja őket, ha sírnak.).Aztán következő héten jön az édesanyám. Ő bizony éjjel is etetett. Néha hagyott minket sírni, mert édesapám nem engedte, hogy felvegyen minket, csak had sírjunk. Aztán jönnek az újságok, az orvosok és védőnénik, akik szerint árt a gyereknek ha sírni hagyjuk őket. Szerintem normális, ha egy baba néha sír, végülis beszélni nem tud és így jelez nekünk, hogy éhes, vagy valami baja van. De azért egész éjjel bőgni??? az durva. Meg én nem is bírom. No mindegy, majd csak leszokik róla.

Tegnap délután öcsémmel elvittük Farkast a babakocsival sétálni. Én a plébánián szavaztam az egyházközségi képviselőre. Találkoztunk Imi atyával, akinek nagyon tetszett a csöpp trónörökös. Kérdzte is hova szoktuk dugni a miséken, mert ő minket lát, de őt sosem. (hát a megoldás, hogy itthon vigyáz rá az aktuális besegítőnk, mi meg csak ketten megyünk. Én már nagyon szeretnék vele menni. Részint, hogy neki is jusson az áldásból, meg persze, hogy mindenkinek elbüszkélkedhessünk vele, hogy milyen gyönyörű!!!- pont az apja ugyebár...!!:) Tagnap délután ment haza édesanyám, Zoli jött érte, aki épp Ausztriából tartott hazafelé, és bejött érte. Köszönjük neki. Zoli nagyon jókedvű volt, hozott nekünk fini dolgokat(nyami lekvár meg ovomaltin, meg söröcske a szomjas édesapának-ki ne száradjon szegény:), meg pelenkát. Régen nem igazán szerettem őt, mert mindig beszólt, ha kócos voltam, vagy foltos volt a ruhám (ami szinte állandó jelenség volt nálam - a mai napig:) és ez mindig bántotta az önérzetem. Mostanra rájöttem, hogy igaza volt és ő igazából vicces.

Édesanyám helyett a jövő héten édesapám jön. Már holnap este itt lesz, amit nagyon várok. Azért is tök jó, mert így egy hétig - legalább esténként munka után együtt lehetek életem három legfontosabb férfijával ( a fiammal, a férjemmel és vele:) Ugye milyen jó nekem? Még nem tudjuk ki jön utána, lehet sorba állni, ha van kedved. De előre szólunk, hogy nem sétagalopp!!!

Előd levette a sötétítőket az ablakokról, úgyhogy most újra látni a lakásban. Tök jó! Köszi Édesapa:) Most épp pelenkázik (olyan aranyosan ők ketten, mindenkinek itt kéne lenni ilyenkor, hogy ti is láthassátok!) És tegnap az újdonsült nagybácsi is megpróbálta bepelenkázni öcsikéjét, de nem sikerült: a popsikrémnél feladta, Farkas ugyanis lekakálta a tiszta pelust:) - az ilyesmi gyakran megesik. Aki szeretne gyakorolni, jöjjön bátran, szívesen látjuk.

Tegnap este még Dóri is betoppant miséről hazafele, örültünk neki, kicsit beszélgettünk, aztán hazaszaladt.

Ma reggel elvesztettem a pizza-szeleteimet és szegény nyuszim kiugrott az édenkertből, de legalább a nyusziséf megfőzte a kajcsit és a memoriból az utolsó előtti szint is összejött . Szóval az a Prizee-on, hogyha egy játékot elrontasz még marad egy csomó amikből legalább egy tuti sikerül.

A tanulság: Minden ürömben van öröm és még a labirintusból is kijutok - remélem.:)

szeretettel,Judit