Na esküszöm, ez lesz az utolsó!!! Most állok neki harmadszor ennek a nyüves bejegyzésnek. Először írtam vagy másfél oldalt; na az eltünt nyomtalanul a net sötét bugyraiban. Nekiveselkedtem mégegyszer; hála Istennek csak egy bekezdésig jutottam, mert az is eltűnt. GRRRRZZZZMMMMM!!!! szóval, utolsó kísérlet:

De hát hogy kerülök én ide? Néhány napja még gyanakodva méregettem ezt az egész blog-dolgot (ugye milyen igazam volt? - lásd fent!), most meg itt írok (vagyis csak próbálok írni). Hát az úgy van, hogy az ember eljön ide, jó messzire otthonról - még messzebb a munkahelyétől -, hogy egy kicsit kikapcsolódjék, pihengessen, és mindenekelőtt végre jól kialudja magát, és erre püff neki: előállnak az ember gyerekei ezzel a süket ötlettel, hogy írjál blogot! Na, szép kis vendéglátás mondhatom...

Amúgy, hétfő óta, hogy ismerkedem Farkassal, első unokámmal. Előzőleg csak egy rövidke bemutatkozó látogatásra sikerült sort keríteni, még a kórházban. De ilyen körülmények között nem igazán lehet elmélyült eszmecserét folytatni, ahogyan az inteligens férfiemberek között szokás, úgyhogy nyugodtan mondhatjuk, hogy a dolog lényegét tekintve most kezdődik.

Így mindjárt az elején megjegyzem, hogy nagyapának lenni nem rosz dolog, mindenkinek csak ajánlani tudom; rajta fiatalok, húzzatok bele!!! El is gondolkodtam rajta délután - két pelenka között -, hogy tulajdonképpen kár, hogy nem ezzel kezdtem. A közbeeső 25 év elég macerás volt, sok tekintetben. De hát... ez van. Sosem voltam nagy életművész.

Ami még nagyon tetszik, az az hogy milyen kedvesek a "gyerekeim", szülőként (is). Például nagyon szeretem, mikor "Édesapának", "Édesanyának" szólítják-mondják magukat és egymást, mikor Farkassal beszélgetnek. Márpedig sokat beszélgetnek, mert Farkas a világra nyitott, érdeklődő és korához képest (meg egyébként is) rendkívül inteligens férfiú. (Tudom, tudom, most jönnek az "elfogult nagypapa"-típusszövegek. Csakhogy én ezt nem mint nagypapa, hanem mint tapasztalt és elfogulatlan külső szemlélő írtam, na??!! Erre varj gombot!)

És azért is sokat beszélgetnek, mert téma is van bőven, a "hogyan hagyjuk abba frissen-gyorsan a csuklást"-tól egészen "a szopizás helyett végzett alibi-cumizás nem tekinthető maradéktalanul etikus magatartásnak"-ig mindenféle. De - sietek megnyugtatni a gyermek fejlődéséért aggódókat - sort kerítünk azért kevésbbé földhözragadt dolgokra is.

A minap például sikerült Farkassal és Gergő fiammal - ő most éppen egyetemi tanulmányok címén (ürügyén?) Sopron vendéglátóipari egységeinek maradéktalan és alapos feltérképezésével tölti napjait - szóval sikerült hármasban kijátszanunk az anyai éberséget, és ez alkalomból tanulmányi kirándulást tettünk a városba, hogy az alapvető esztétikai tanulmányok "A női szépség - a részletekben és ez egészben" című fejezetének szenteljük figyelmünket. Na és Farkas például ott is kifejezetten érdeklődőnek és konstruktívnak bizonyult, egy-két különösen szemrevaló példát még meg is állított, az alaposabb tanulmányozás érdekében. Ma délután meg az irodalomnak szenteltünk némi időt, elmondtam neki "Az éjszaka csodái"-t Weöres Sándortól, meg Édesanya is elmondta az Arany Lacinak c. verset (tudod, az az ürgés), szóval sokrétűen pallérozzuk az ifjú embert. Most éjféltájban Radnótival próbálkoztam, de ez nem vált be - eddig (huh, abban a pillanatban hallgatott el, ahogy ezt leírtam - jó órában legyen mondva).

Jópofa ez "Az éjszaka csodái". Praktikusan hoszú vers, ami alatt azt értem, hogy ha már szereztél némi gyakorlatot az alapvető fogások alkalmazásában, akkor éppen kitart egy fürdés utáni törülközés-pelenkázás-öltöztetés alatt, beleértve a kenőcs, puder és egyébb vegyi fegyverek használatát, de nem számítva leszakadó kis pertliket vagy patentokat. Ezt onnan tudom, hogy 24 éve hideg téli estéken ezekkel a strófákkal ajkamon, és kezemben a miniatűr Édesanyával száguldottam a melegvizes kádtól a fűtetlen előszobán át a szobai kályha melletti pakolóasztalkához, és rendre egyszerre fogytunk ki a verssorokból meg a gyerekre aggatandó újabb kis csipkés izékből. Mikor az ember a Mogyoró Pál-os részhez ért, pár alkalom után már azt is tudta, hogy lazíthat kicsit, vagy a végén kell még egy fickós hajrá...

Kedves Barátaink, kedves Olvasók, gyakoroljátok a verset! Ehhez persze az is kell, hogy legyenek öltöztetni való újszülöttjeitek hozzá (mert úgy az igazi!). Én - viszonylag nagy számú kísérleti tapasztalat alapján - csak bíztatni tudlak benneteket. Mert - megsúgom - ezidáig ez az egyetlen tudományosan is ismert és elismert út ahhoz, hogy Ti is nagyapák (-anyák) lehessetek!!!

Szeretettel

Fecó