Először is bocsi, hogy ilyen régen nerm írtam. Elég kimerítő pár nap áll mögöttem - Előd már leírta.
Már péntek óta tervezem, hogy írok, a címet is akkor találtam ki:)
Miért pont ez lett??
Mi ez a hülyeség? Alszik a mező??? Hát noormális??
Valami milyesmi fordult meg a fejemben, mikor péntek este hat óra tájt Előd fürdeti a csöpp kisfiunkat és azt hallom, hogy ezt dúdolgatja neki: " Alszik a mező, alszik a mező mindenki alszik, csak a Farkas nem..." Pénteken még teljesen elhallgatott erre a fiunk, gondolom ő sem értette a dolgot... Aztán szombaton már nem jött be annyira a dolog, Előd is dallamot változtatott, így került hozzá a "csak a Farkas nem alszik" sor. Amúgy egész jó hétvégénk volt, nem kellett főznöm, mert maminak hála (köszi) volt itthon pár gombóc lefagyasztva, meg nagymamának hála (köszönöm ezt is) volt egy nagy doboz töltött paprika is. Így csak elő a mélyhűtőből megfőzni, ill. melegíteni és kész is az ebéd. Szóval szupi dolgunk volt.Persze utólag derült ki, hogy nem kellett volna paprikát ennem... FArkasnak fájt a pocija, keveset evett én meg (jó nagy szamár voltam, már bánom) nem fejtem le a mellem. Persze tegnapra teljesen begyulladt, egy nagy tömbe állt az egész és tök fájt és nem is jött belőle semmi. FArkas meg szívta, lett is rajta egy cuki kis hólyag. Aztán felhívtam a mamit, hogy most mit csináljak.: masszírozzuk, meg fejjem. Hát igen. Masszíroztuk, de úgy fájt, hogy sírtam, pedig nagyon próbáltam nem sírni(Elődnek így még nehezebb volt- bocsi) És több, mint egy órág fejtük kézzel, ez is fájt, de legalább kicsit jött a tejci - egy ideig, aztán nem. Aztán megint masszíroztuk, ettől kicsit lazult, úgyhogy gyorsan lefeküdtünk, már rá bírtam feküdni oldalt, nagyon késő volt, én meg nem aludtam megint egész nap és előtte éjszaka sem... - ez ugye nem használ... Szóval én rettegve feküdtem le (ugyanis a fájós mellem jött szoptatásra- felváltva szoktam egyik, majd másik oldalon). Előd nem félt,ő örült, hogy végre pihenhet. Aztán hál' Istennek eljött az első éjszakai szoptatás, éreztem még mindig a csomót a mellemben, tudtam, hogy fájni fog ahogy a baba nyomkodja a hólyagot, dehát, ha ő jóllakik, én mindent kibírok érte. (valahogy mégse jöhet össze ez a szülés dolog fájdalom nélkül.- hiába az almával elrontottuk:)Szóval szoptattam és ez a szupi ügyes fiúcska kiszívta az egész csomót (én meg markoltam, hol Elődöt, hol a párnám, de legalább lelazult újra. azóta jó. Minden leendő anyuka tanuljon a csacsiságomból: ha marad tejed, fejd ki!!! (Persze a dolog szépsége, hogy a bal oldalamon nem érzem van-e még benne.. mindegy akkor is le kell fejni. mert a fájdalom azért elég embertelen- én pedig már sokféle fájdalmat éreztem.- vajon a természetes szülés még durvább??
A héten JUut- főiskolai csoporttársam volt - van itt segíteni. Tök jó újra látni, beszélgetni vele. Nagyon csípi a fiamat, - ezen ugye nem is csodálkozom:) És rengeteg segít. Most épp pizzát süt. Remélem fini lesz.:) Amint megérkezett, jól leszidott, hogy milyen kupi van nálunk.:) Persze igaza volt, dehát nincs mindenre idő...
Mindig úgy örülök mikor hozzászóltok a bloghoz, mert akkor úgy érzem nem hiába írjuk. Szóval jöhetnek a vélemények jó sokan:) Ja és végre coffee is megmondhatná, hogy kicsoda, mert én nem tudom. És bocs, ha tudnom kéne, de nem tudom.:)Lehet, hogy ciki??:)
szeretettel,Judit
Dóri 2008.10.01. 16:20:34
Rafi 2008.10.02. 11:06:56
@:-)