Eddig is tudtam, hogy nyolc előtt dugó van még Sopronban is (nevezzük csak élénkebb forgalomnak:), de tegnap meg is tapasztaltam, hogy akkor nehezebb kocsival közlekedni. Persze már a garázsajtó nyitás, kiékelés, kertkapu nyitás (kűzdelem a lakattal:) a mínusz néhány fokban is eléggé elrontja a hangulatomat, aztán kiparkolás után mindez vissza (a lakat mondjuk kevésbé kekeckedik bezáráskor, mint nyitáskor, de ilyenkor is szinte ráfagy a kezem :). No, de tegnap csak 7 körül indultam, és addigra az ovihoz érkezett egy kisbusz, amit szintén ki kellett kerülni :). Mire a város kertvárosibb részébe érkeztem, már elég gyakran megállt a kocsisor, egy-egy épp kitolató kocsi miatt, így a belvárosban már elég ideges voltam, hogy nem elég, hogy másfélszer annyi idő lejutni ilyenkor a munkahelyemre, még az is lehet, hogy elkések:).
Ezért érzem szinte felüdülésnek, hogy ma reggel ilyen korán beértem :)
Ma reggel egyébként Farkas keltett, mosolyogva játszadozott a kis csibész, alvás helyett :).
szeretettel, Előd