"A lámpa nem látja önmaga fényét, a méz nem érzi önmaga édességét!"
Tegnap délután megebédeltünk egy kínai étterembe, majd Judit és Farkas hazautaztak boldogítani a nagyszülőket :), én meg itt maradtam, és igyekszem hasznos evilági elmaradásaimat pótolni (amiket meglepinek szánok Juditnak, ezért nem részletezem - ez alól kivétel a metszés:).
Az étterem nagyon klassz, de nem érdemes vasárnap menni (pláne nem ebédidőben). Inkább hétköznap kora délután, mert sokkal hangulatosabb, ha nincs tömve, nincs "lepusztítva" a büféasztal, és akkor még jelentősen olcsóbb is. (Bár azon, hogy víz helyett - vezeklés képpen - alkoholmentes sört kértem, csak 100 forintocskát sikerült spórolni:). A kaják többsége édeskés volt, ez egy idő után kimondottan émelyítő, de azért mind finom volt, és emlékezetes. Igazi élmény a wok volt, nem is annyira a kaja, hanem a szakács mozdulatai, ahogyan elkészítette - a palacsinta döbálás ehhez képest kutya füle, de egyben a mozdulatsor gyakorlati alapja lehet. (Lehet, hogy a következő kerti mulatságra bérelni kellene egy kis kínait, a hozzá szükséges tartozékokkal:).
Ebéd után ment el a kis családom, én meg szerettem volna Rufit meglátogatni, de természetesen kosarat adott :) - azt már megszoktam, hogy nem ér rá eljönni hozzánk, de, hogy Mohamed se mehessen a hegyhez... Bánatomban egy barkácsáruház sorait kezdtem el végigjárni, és igyekeztem minden árat megtanulni, hogy a konkurenshez átlátogatva ezeket összevethessem :). Persze korábban zárt, mint ahogy végeztem volna :).
Ma sikerült végigérnem az olvasatlan leveleimen (persze nem mind olvastam el, sokat inkább töröltem. Holnap remélem így már nyugodtan jut időm írni ide pár sort.
szeretettel, Előd
