Végre!
Tegnap Farkast leadtuk Bucóéknak délután, hogy vigyázzanak rá, és elmentünk KETTEN moziba! (Tdom, hogy máskor is ketten megyünk, pl. orvoshoz is, de lássuk be ez így sokkal romantikusabb volt:)
Én azt gondoltam, hogy majd végig azon fogok rágódni, hogy vajon hogy van a mi kis csöppünk, de bevallom, olyan jó volt szorongatni a férjem kezét, hogy eszembe sem jutott...
Farkas nagyon jól viselkedett, olyannyira, hogy máskor is szívesen látják. Remélem ki fogjuk használni a lehetőséget.
Bucóéktól kaptunk egy üzenetet, hogy már vannak haragosaink, mivel egy nagy hírt sokáig titkoltunk. De Előd majd pótolja a hiányosságot és ő szépen bejelenti.(bocsi Anna) Ez nem teszt lesz, csak kíváncsi vagyok ő hogy írja meg.. hihi-vagy mégis???
És most felteszem az egyik kedvenc nyári képem. Előd szerint nem való a blogba. Szerintem meg igen, úgyhogy ide is teszem (Farkas épp a nagybácsi ujjait próbálja megszerezni.:)
Ma itt aludt Szabi, Dorka és a kis Palkó. Szabi segített átrendezni a szobát az Elődnek (ő majd beszámol, ha gondolja) én meg addig Dorkával csevegtem.
FArkas már áll és folyton csibészkedik. Olyan aranyos, hogy csak na! Kukucsol, tapsol, pápá-zik, dobol és mindent szájba vesz és mindent lerámol.
Hasonló kedves élményeket kívánok mindenkinek.
szeretettel,Judit
Susikati 2009.07.27. 14:17:47
A nagy hír esetleg az, hogy jön a kistesó? Én innen Szfvárról csak tippelni tudok, de remélem, hogy Előd aktivizálja magát, és hamar megírja a nagy hírt!
Szép napot Nektek!
Kati