Vasárnap segítségünkre voltak a szomszédok, és Laci bácsi látta, hogy szegény piros bika "kissé le van eresztve". (Igazándiból még rendesen felfújni sem sikerült.) Így aztán áthozta a bicikli pumpáját, meg sok-sok végződést hozzá. Persze a bölcs kínai gyártók nem hagyták ám magukat, egyik sem passzolt bele. Mi meg, mint akik nem sokat veszíthetnek, rosszul csatlakozó pumpával is neki veselkedtünk, és igyekeztünk a lehető legtöbb levegőt beleszuszakolni a bikába - egészen jól sikerült is.
Persze, mint minden gyerekjátéknak, ennek is mi - a szülők örültünk igazából :)
szeretettel, Előd