Már jó rég nem írtam, Előd meg úgy tűnik teljesen rámtestálta ezt a feladatot…
Gondoltam összefoglalom a történteket:
- Farkas augusztus 27-én kettő éves lett. Szép traktor tortát kapott Budán a nagymamitól (erről teszek fel majd képet is). Ezért ezen a napon lejárt Előd GYED-e is. Visszament dolgozni. Azaz el, mert egy új helyre, nem a régire.
- Tehát hétfő óta egyedül vagyok itthon a két picivel. Bevallom a rengeteg szépsége ellenére, ez nekem néha elég gyötrelmes. Tegnap pl. Farkas négyszer kakilt a pelusba (sajnos még a bilibe nem megy), és Piroskát is kétszer kellet kiszedni a kakis pelusból. Szóval annak ellenére, hogy a pelusokat rögtön a kerti kukába importálom, és kezet is mostam, egész nap kaka szagot éreztem mindenhol… Úgy vártam Elődöt este , hogy csak na. Ráadásul Piroska meg is viccelt: Tapasztalt anyaként, az én kis izgő-mozgó 8 hónaposom kezeit, rögtön telepakoltam egy-egy zoknival, nehogy belenyúljon a termésbe. Persze, ő épp mikor kinyitottam a pelenkát egy gyönyörű szép mozdulattal a kis lábát rögtön belepaccsolta… Még jó, hogy tettem alá alátétet, így az ágyam tiszta maradt…
- Piroska vasárnap volt 8 hónapos. Már napok óta nyűgös volt és egy csomószor keltett éjszaka. Persze meg volt az oka, mostanra már négy kis fogacska virít a szájában- kettő fent, kettő lent. - (elég veszélyes meg kell hagyni) – bár engem még nem harapott meg, de a helyes kis plüssállatokkal kegyetlenül bánik. Meg Farkas játékait is kóstolgatja. Most már mindenfélét eszik, főzeléket, gyümölcsöt, babakekszet, kenyérhéjat…, de a fő táplálék még mindig az anyatej. Furi, hogy Farkas 3 hónaposan átaludta az éjszakákat, Piros meg még kétszer-háromszor kel . Nem éhes szerintem, csak cicizni akar, megnyugszik tőle és alszik tovább. Azért én már örülnék, has újra miénk lenne az ágy.
- Még ez is a kislányról fog szólni. Rengeteget fejlődött a mimikája a hangocskái és a mozgása is. Már négykézlábazik, és mondogatja, hogy mamamama, tetetete… a múltkor a kocsiban halljuk a székéből, hogy háphápháp.. és úgy mosolyog, hogy az apja, ha ránéz, rögtön kenyérre lehet kenni… (nekem is meg kéne ezt tanulnom…J
- Mostanra azért elég jól kialakult itt a napirend. Előd korán kel, még fél hatkor megszoptatom a picit, utána kihozza a konyhába. Nyolc körül kelek, általában arra, hogy Farkas üti a szobánk közti ajtót és kiabál, hogy mama! Mama! tej!!! Akkor felkelek és szállítom a tejet. A mikró felkelti az addig alvó babát is, Piroskát kiteszem a kiságyba, köszön egymásnak a két testvér. Farkas a bilire ül és onnan kukucsol a húgának. Utána reggeli a fiúnak, gyümölcs és cici a lánynak. 11 tájban ki a kertbe, megnézzük ahogy a nagy tütü az ebédet hozza az oviba. Piros elalszik a babakocsiba. Farkas ebédel és alszik ő is. Ilyenkor van nekem időm rendet rakni, begyújtani, blogot írni… Piros felkel, ebédel + cici. Játék vacsoráig. Kimegyünk Édesapa elé a buszhoz, ha tudjuk mikor jön. Vacsora, lefekvés, alvás.
- Döme már nincs itt, Budára költözött a mamihoz.
- Mára ennyi futotta. Piroska ébredezik… Farkas is.:(
Képek: traktor torta, Pirinyó szereti a Farkas kutyát, még áldást is ad neki:)
Szeretettel üdvözöl mindenkit a mi kis csapatunk: Előd, Judit, Farkas és Piroska