Tegnap ünnepeltük szűk családi körben Piroska születésnapját (tágabb körben már a hétvégén is ünnepeltük - hiába az első év nagy ünnep :).
Judit egy különleges banános-csokimorzsás piskótatortát sütött, és annak a közepén lángolt a vékony, kis, sárga gyertya. Mindig nagy élmény drukkolni az ilyen pici gyermekeknek, hogy sikerüljön elfújniuk a gyertyalángot. Ez még varázslatosabbá tudja tenni az esti imádságokat, pláne advent negyedik hetében.
Farkasnak nagyon sokat szurkoltunk, hogy megtanuljon fújni, és azért is, hogy megértse, amikor a gyertyát közelebb tesszük hozzá, akkor kell fújnia. A legutóbbi adventre ez már egyértelmű volt neki, de valahogy a "célzása" teljesen elromlott. Ott állt a gyertya előtt, fújta-fújta, de hiába, mert a levegő a gyertya talpához érkezett meg.
Piroskának szinte nem is kellett tanulnia a fújást (igaz, nem tudatosan csinálja még talán most sem), sőt időnként még véletlenül fütyülni is tud. Szóval tegnap este nagyon lelkesen bíztattuk, hogy fújja el a gyertya lángját. Elsőre persze most is inkább megfogni szerette volna, de aztán olyan mintaszerű pontossággal, és szépen kivitelezett fújással vetett véget a gyertya lobogásának, hogy még én is meghökkentem (és nagyon-nagyon megörültem).
Ez az élmény ihletett a címnél...
szeretettel, Előd
