...és már én is itt vagyok!

Azt hiszem sikerült elérni, hogy én is írhassak, most jól kipróbálom, hogy tényleg-e...

Arra gondoltam Előd már megosztotta veletek, hogy ő hogy is élte át a baba érkezését, most én is leírom, hátha érdekel titeket.

Augusztusban nagymamáék itt töltöttek egy hetet nagymama hugáéknál, Zsuzsiéknál, akik épp elutaztak. ők vigyáztak a házukra. Nekem akkor már jó nagy pocim volt, mivel épp az utolsó hónapban voltam. Gergő övcsém is itt volt Sopronban, ő épp a balekhét örömeit élvezte (ugyanis faipari mérnöknek készül). A héten sokat segített nagymama összekészülni a baba érkezésére: pelenkát veni, takarítani, stb. Két nap én is kimehettem velük Zsuzsiékhoz, akik a kertvárosban laknak és szép nagy kertes házuk van, ott pihengettem. szerdán (27-én) is ott voltam. Lefeküdtem Zsuzsi egyik lánya ágyára és ott próbáltam kicsit szunyálni. Hamarosan felkeltem, met szomjas voltam, gondoltam kifutok, - csendben, mert nagypapa a szomszéd szobában alszik- és nagymama nincs most itt - épp a kiságyért megy Előddel -.Felültem az ágyon, lehajoltam a papucsomért és akkor elöntött a víz. Megijedtem, mert meleg volt és se színe se szaga (először azt hittem bepisdiltem - furi volt, mert ingert ugye nem éreztem:) aztán gyorsan felhívtam a mamit hogy lehet-e hogy ez a magzatvíz és mit csináljak, és most mi lesz... mondta, hogy ne izguljak (vicces ötlet volt, gondolom erre minden először szülő azt mondja:ok igazad van, nem izgulok - és aztán tényleg nem izgul.. háát én nem voltam ilyen higgadt. felhívtam Elődöt, hogy jöjjenek értem -épp az egyetemen volt a kiságyért, hátraarc és indultak értem. Én meg borzasztó zavarban voltam, hogy vendégségben, a vendéglátó ágyára és  ugye mellé is, meg mindenhova ahova addig mentem magzatvíz foltokat csepegtettem (mert a víz az ugye folyamatosan folyt belőlem, szóval gondoltam, hogy ez mégsem illő, hogy így itthagyjak mindent és inkább gyorsan feltöröltem. Közben vártam, hogy biztos mindjárt jönnek a fájások. de nem jöttek.Nagypapát nem keltettem fel, mert ha vki , ő biztosan szívbajt kapott volna  ahírtől, hogy szülök:) Hamarosan megjöttek a nagymamáék, és bementünk a kórházba. (A vicces az volt, hogy fogalmam sem volt hova kell menni, így aztán odamentünk egy nővérpulthoz és mondtuk, hogy elfolyt a mgzatvizem, most hova menjünk? Elküldtek a megfelelő osztályra és megvizsgáltak. A doki megállapította, hogy tényleg az folyik és hogy nem nyílt ki a méhszájam, meg még néhány szakkifejezést is hozzátett (hogy nyugodtabb legyek, majd lefektettek. Megkérdezték van-e választott dokim (nem volt, a JÓistenre bíztuk, hogy kit tesz oda ügyeletesnek)Nagyon rendes orvos volt, elolvasta a neurológusom tanácsát a szülést illetőeen, majd közölte, hogy ha nem indulnak be a fájások, császárral kiszedik a babát. "- azért jó lenne ha lennének fájásai" mondta ő... hát én nem voltam ebben akkor és ott olyan biztos, hogy most erre vágyom, akkor inkább az jutott eszembe, csak legyek már túl rajta. Aztán elkezdtek előkészíteni (közben Előd hazament a cuccomért - még szerencse, hogy előtte lévő nap készítettük össze a nagymamával:) - hála Istennek) Én feküdtem az ágyban, vártam az Elődöt meg az esetleges fájásokat. De Előd volt a gyorsabb, úgyhogy gurítottak a műtőbe.Ide nem jöhetett velem. Nem is baj, nem akartam, hogy lássa belülről a pocim... A műtéttől nagyon féltem (nem is csoda, mostanában bőven jutott belőlük nekem) És hideg is volt ott, ezért az egész testem remegett.Nagyon jófej csoport volt benn, a doki kedves volt, az altatóorvos is, végig mondták mi történik. A gerincembe érzéstelenítettek, és nem láttam semmit, mert egy lepedőt tettek elém. Mikor mondták már látják, mindjárt kinn lesz én nagyon megkönnyebbültem. Annyira, hogy szinte rögtön sírva is fakadtam. Azért meg is hatódtam rendesen. Főleg mikor kivették és hallottam, hogy sír. Mondták, hogy ez ő... olyan édes kis hangja volt (nem is kicsi. igazából torkaszakadtából ordított.:).

Aztán felöltöztették és kicsit a fejemhez tették. Adhattam neki puszit. Olyan aranyos volt.Még kicsit magzatmázas volt a feje. Asszem annyit bírtam kinyögni, hogy:"szervusz kisfiam én vagyok az édesanyád" de többet nem. Talán nem is kellett volna többet és ez is olyan csodás volt nekem, hogy azt nemigazán lehet szavakba önteni. Át kell élni.Kitoltak a műtőből láthattam az Elődöt megkérdeztem látta-e, de nem kellett volna, csak rá kellett nézni, látszott rajta, hogy látta.Eltoltak egy szobába, ott már volt két másik nő, szintén császárosak. Kicsit beszélgettünk, nagyon rendesek voltak.

Még egy érdekes élményem volt. A műtét után levették a lepedőt előlem. Az első mondat ami kijött a számon,:"nahát, hova tűnt a pocim?":) tényleg a sok boldogság mellet még ma is csodálkozom néha, hogy már közel tdok ülni az asztalhoz,ha mocorgnak a beleim, akkor nem a baba rugdos.. és beleférek a régi nadrágaimba (ugyanis szülés után egy kilóval könnyebb voltam, mint a terhesség elején... na ezt csináljátok utánam:).

Mindenkinek hasonló örömöket és csodák átélését kívánom.

szeretettel,Judit 

- - -